Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A regisztrációt húsvét hétfőjéig meghosszabbították.
Több mint százezren regisztráltak már a Pontifex.ro honlapon Ferenc pápa csíksomlyói miséjére, a regisztrációt húsvét hétfőjéig meghosszabbították – közölték a szervezők egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón.
Oláh Zoltán kanonok, a szervezőbizottság sajtófelelőse elmondta: a regisztráltak 90 százaléka Romániából érkezik. Mintegy harmadrészük – elsősorban a környező településekről érkezők – közölte azt, hogy gyalogosan érkezik, negyedrészük vonatos, másik negyed részük pedig autóbuszos érkezést jelölt meg.
A Csíksomlyón nevelkedett Pál József Csaba temesvári megyéspüspök arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a pápát a legnagyobb hídverőnek, pontifex maximusnak is szokták nevezni. Abbéli reményének adott hangot, hogy látogatásával nemcsak Isten és ember között, hanem a különböző vallásfelekezetekhez, nemzetekhez tartozó emberek között is hidat ver.
(MTI)